5.
Amilyen ellentétes párhuzam volt a magyarok és a szemerék között, ugyanolyan volt a kunok és a besenyők között is.
A BESENYŐK is nőelviek voltak, szintén hatos számrendszer szerint számoltak. Ilyen értelemmel, habár nem ugyanezekkel a szavakkal : egy, kettő, három, négy, öt, hat, hatonegy, hatonkettő, hatonhárom, hatonnégy, hatonöt, tucat, tucatonegy stb.
Náluk víztisztelet volt, hajózó nép lévén, főkép halászattal foglalkoztak és époly harciasak voltak, mint a kunok. Voltak kalózkodó törzseik is. Északi szabír nevű törzseiktől tanulták a hajóépítést és kalózkodást a már germán normannok is, csakhogy ezek sokkal kegyetlenebb, vérengző nép voltak.
A besenyők mindig vizek: folyók, tavak, tengerek mellett éltek, sőt mocsaras tájakon is, földműveléssel keveset foglalkoztak. Idővel, délebben barnabőrűekké, feketehajúakká lettek, mivel pedig a legújabb ásatások eredményei szerint az emberiség több millió éves, valószínű, hogy túlspezializálódás útján, az afrikai fekete fajok is tőlük származtak.
Vallási szócsoportjuk hasonlított a szemerékéhez, de M és N hangok helyett inkább B, P, V, F hangokat ejtettek (SZEP, PAS, VASZ, VIZ, BESZ, FES, SZAMB, ZAB stb., stb.). Egyik legfőbb vallási jelképük volt a csöppalak (CSEPP, CSÚP, CSÉP), de a szív-alak, vese-alak és a hullámvonal is szerepelt. A ma ismert „magyar” díszítmények tulajdonképen nem is a magyar, hanem a besenyő törzsektől származnak, de a kereszténység fölvétele után ezek jelképes értelmei feledésbe menvén, utóbb nagy szépségük miatt elterjedtek az egész mai magyarságnál, sőt nemmagyar szomszédainknál is.
Vallásbeli szent állataik voltak a halak, kagylók és a polipfélék, különösen a szépiafélék, csakhogy őseinknél „szent állat” alatt nem kell a nevetségességig menő állattiszteletet érteni, amilyen például az egyiptomiaknál volt. Ilyen kultuszállatuk volt a BÖZÖN is, de amely állat latin és német neve is bison, Wisent, ősidőkben pedig a mammut is, amelyet szintén BÖZ, BÖZÖND, BOZOND, BÜZÖND néven neveztek, de nevezték még ZUBOR és FÖLDNEHEZE néven is. Földünket ők vízként fogták föl, ami egyezik azzal, hogy Földünknek ma is nagyobb fölületét borítja víz, de ami ősidőkben még nagyon sokkal inkább így volt. Földistennő helyett tehát ők vízistennőt tiszteltek, akit BESENYŐ, VIZENYŐ, VÍZANYÓ neveken neveztek, a Napistent ellenben PESZER, BESZER, PETER, BÁTOR, PETÚR neveken.
Kivándorolt besenyő törzseink voltak az Itáliában is szerepelt szabínok, valamint az Ázsiában is szerepelt szabír, szibír, más nevén tapar nagy nép is, amelyről ma már csak északi rokonnépeink regéi emlékeznek.
6.
Más, jellegzetes hajós nép volt JÁSZ őstörzsünk.
Amint nevük maga is mutatja, kultuszbeli szócsoportjukban is a sziszegő hangok : S, SZ, Z, ZS, C, CS szerepeltek, de a J hanggal.
Alapszavaik pedig ilyenek voltak : JÁSZ, JÁZ, JACS, megfordítva : ZAJ, ZEJ vagy csak egymássalhangzósan : ÁSZ, ISZ, ZE, ZÉ stb., stb. De náluk a J hang néha H vagy G hanggá is változott, ami aztán átmenetet képezett székely és kazár közelebbi rokonaik szócsoportjába. E törzs, bár jellegzetes halászó és hajózó nép volt már az Alföld helyén volt tengeren is, de foglalkozott úgy állattenyésztéssel, mint földműveléssel is, de leginkább a vízi sulyomfélék termelésével, amelyek magvai igen táplálóak.
Szent állatuk volt az őskori óriás-szarvas, amelynek a mai dámszarvaséhoz hasonló lapátos szarvai voltak. Utóbb azonban az egyenes, de gúzsoltszarvú, nagytestű, úgynevezett racka juhfélét is tenyésztették. Ennek ma csak kisebb termetű válfajai élnek, de régen volt lónagyságú is, amelyet a jászok JÁZINÚ-nak neveztek. Ennek gyakran csak egyik szarva nőtt meg és ez veszedelmes fegyverként állott előre. Erről származtak az egyszarvúról szóló mondák. Szent állataik voltak a halak is, különösen pedig az óriásira megnövő tokhal, de amelyet ők JIZÉTER-nek neveztek. Más szent állatuk volt a sün, továbbá a fecskefarkú pillangó (Papilio Machaon), bizonyos törzseiknél pedig a denevér is. De ismétlem : szent állat alatt őseinknél csak annyi értendő, hogy az illető állat náluk bizonyos szeretetben is részesült, és hogy szimbolikájukban szerepelt, de amit sohasem vittek oly nevetséges túlzásba, mint például a hindúk a tehéntiszteletet vagy imádatot !
A jászok főszíne a fekete volt, de amellett szerepelt a sötétkék, a fehér és az ezüstszín is, amely utóbbi szent ércük volt. Szent növényeik voltak az iszalag, a jázminfélék, továbbá a jávor és a nemesgesztenye. Vallásukban nagy szerepe volt a Csillagoknak, amelyeket mindenkor így ábrázoltak vagy pedig igen sokágúan. Tudták, hogy a Nap is a Mindenség egyik Csillaga.
Négy-nyolcas számrendszer szerint számoltak. Egyik főbb vallásos jelképük volt azon beszegett szélű négyzetalak, amelyet a 6. számú rajzon tüntettem föl, amelyet a négyszirmú iszalagvirágok egymásmellé ábrázolása is magától képez. Más vallásos jelképük volt a kacskaringó (spirál) is.
7.
A jászok közeli rokonai voltak a SZÉKELYEK és a KAZÁROK.
SZÉKELY őstörzsünk más nevei voltak : SZIKUL és SZIKEL. Nőelvi törzseik SZIKÁN-oknak neveztettek.
A székelyek is főleg juhtenyésztők voltak. Vallásos szimbolikájukban szintén szerepelt a kacskaringó s azon örvényszerű jel, amelyet a rajzon is föltűntetek, de amely a jászoknál és a kazároknál is szerepelt. Ez az ősköd, a Mindenség és a Kezdet jelképe volt. Neve : KUZA vagy KUSZA. E szóból származott a görög kaosz szó is, azért mert ejtették KÓSZA-nak is.
A székelyek szent növényei voltak a szőlő és a szekfű. De szerepelt a szimbolikájukban az ékalak és ezzel kapcsolatban természetesen a zegzugvonal is. Továbbá egyik jelképük volt a fogazottélű sarló, de amelyet ők SZIKE néven neveztek, amely szóból a német SIEHEL = sarló szó származott.
Itáliába költözött egyik törzsük voltak a sziciliai SZIKUL-ok, bár ezeket utóbb ellatinosították. Akik azonban nem Erdélyből költöztek oda, hanem még a Dunántúlról, a mai Göcsej nevű őshazájukból. E szikulok régebben a mai Róma táján éltek és csak a latinok elől menekültek Délre, majd Sziciliába. De tőlük származtak a római diadalívek és a rómaiak építészete és diszítményeik nagyrésze is. A római diadalívek ősei az Udvarhely megyei „székelykapuk” (nem a Csík megyeiek).
8.
A KAZÁROK is juhtenyésztők voltak, de harciasak is.
Nem az említett egyenesszarvú juhfélét, hanem a csigavonalat képező szarvút tartották.
Náluk is fő vallásos jelkép volt a kacskaringó, valamint a KUZA jel is, továbbá a GÚZS. (Csavart kötélhez hasonló alakzat.)
Miként a besenyőknél és a jászoknál is, szent állat volt náluk a polip is.
9.
A KABAROK szent állata volt a kecske. Miként a székelyek és kazárok vallási szócsoportja a k-h-g-gy és az s-sz-z-zs-c-cs mássalhangzókból állott, úgy viszont a kabaroké a P, B, V, F és a K, H, G, GY mássalhangzókból. A kabaroknál azon szavak, amelyekben a P, B állott elől (például BAK) mindig hímségi jelentésűek voltak, mint például a bika is hímségi, ugyanúgy mint a német Bock, olasz becco (bokk, bekko) = bak, szláv bik = bika. Viszont megfordítva, azon szavak, amelyekben a K, G, H hangok állanak elől : mindig nőiségi jelentésűek voltak, például a régi magyar KAPRA = nőstény kecske, KEBEL = emlő, KÖBÖL = befogadni képes edény (németül = Kübel), mivel őseinknél minden üreges edény nőiségként volt fölfogva.
Itália fajunkbeli őslakóitól származott tehát a latin cupola = kupola szó is. Hogy e szó őseredeti értelme HÓLYAG volt, (németül Hohl=hól=üres) kétségtelenné teszi a régi magyar HUPOLAG és a mai finn kupla = hólyag szó.
Ez annyival kétségtelenebb, hogy e magyar és finn szavak még természeti ősszavak, holott a latin szó igen késői műveltségi szó lévén, csak származék lehet.
A kabarok szimbolikájában az itt 1-es számmal jelölt vonal hímségi jelkép volt, a 2-es számmal jelölt alak pedig nőiségi s ezek voltak kabar őstörzseink vallásos alapjelképei is. Előbbi a kecskebak szarva vonalával, utóbbi pedig az emlő alakjával azonos. (Megjegyzem itt, hogy kecske szavunk az állat székely-kazár neve volt. Őseinknél az egység hímségként, a párosság, számosság nőiségként volt felfogva.)
A rajzon 3 szám alatt látjuk, hogy a 2-vel jelzett alak két, az 1-es számmal jelzett vonal által képződik. Mind e dolgok mélyebb ércelmét e rövid összefoglalásban nem mondhatom el, ugyanúgy ahogy a jászok csillagtiszteletére sem térhettem itt ki.
A kabarok szent érce a réz volt, aminek őskabar nevei is fönnmaradtak, latin cuprum (kuprum), német Kupfer = réz. Törökül az első szótag megfordításával bakir és ebből a szláv bakar=réz.
A kabarok szent gyümölcsfája volt a kajszibarack. Más egyik szent növényük volt a csicseriborsó, amelynek minden egyes magja olyan, mint a rajzon a 2-vel jelezett alak, vagyis : csecs-alakú. De az olaszok nem tudják, hogy miért nevezik e borsófajt cece (csecse) néven, holott hiszen az olaszban az emlő neve : mamella. Világos tehát hogy e borsófaj neve is az olaszban valamely itáliai ősnépünk nyelvéből való.
A kabarok más szent növényei voltak a kabaktök, bizonyos sulyomféle növények, valamint a vizililiom, vagyis a lótusz. A sulyomféle vizinövények (a rajzon 4) termése náluk szintén táplálékul szolgált. A sulyomfélék stilizált ábrázolása népünk díszítményei között ma is megvan, különösen faragványokon és zsinórdiszítményekben (a rajzon 5), de gyönyörűen stilizálva igen általános a kereszténység előtti sírjainkból előkerült dísztárgyainkon is (a rajzon 6). E kabar díszítményeink képezték ezredévekkel ezelőtt a keleti, úgynevezett „arabeszk” ízlés díszítményei eredetét is, amely díszítményeket Keleten különösen rézedényeken látjuk, ami azt bizonyítja, hogy a rézipar is kabar őstörzseinktől származott.
A kecske a kabarok legfőbb szent állata volt, teste pedig minden vonalában a legtökéletesebben mutatja a kabar szimbolika vonalait (a rajzon 7). Mind mely dolgokból meggyőződhetünk arról is, hogy őseink szimbolikája nem volt csak mondvacsinált, önkényesen kitalált valami, hanem hogy a Természet örök törvényei alapján ezekkel összhangban, ezredévek alatt és e törvények ismeretével alakult ki. De minderről itt részletesen ismét nem szólhatok. Más szent állataik voltak a gepárd (egy párducféle) és a fülesbagoly. A gepárdról itt csak ennyit : ez volt a ma általános „Csizmáskandúr” mese eredete. A fülesbagoly ellenben náluk az örök Égisten (Nagy Isten) egyik jelképe volt, míg a Napistent leggyakrabban vörös, rézszínű kecskebakkal szokták volt jelképezni. Náluk a Napisten neve is BAK, BAKOTA, BAKAR volt. Innen származott a keleti eredetű BACCUS (Bakkusz) istenség neve is, amely istenségnek úgy a görögöknél, mint a rómaiaknál is szent állata a bakkecske volt, csak azt nem tudták és nem tudja ma sem senki, hogy miért.
Ez istenséggel szemben a nőiséget megszemélyesítő istennő a szintén keleti eredetű KYBELE (Kübele) volt, amely névben kebel szavunkra ismerhetünk, amely istennőt úgy a görögök, mint a rómaiak számtalan emlővel ábrázolták volt, de tudjuk azt is, hogy az ősrégi szumer nyelvben KAB és KABLU=emlő, azaz kebel. Itt említem meg azt is, hogy a múlt században Nagyszentmiklóson talált, de Bécsbe került nagy aranylelet nagy aranykorsói a rajtuk levő gepárd, fülesbagoly és némely díszből következtethetőleg : kabar eredetűek kellet legyenek, ha később bizánci, majd török kézbe is kerülhettek, ami a rajtuk lévő, de utóbb beléjük vert, illetve karcolt föliratokból következtethető. E kincsleletet „Atilla Kincse”-nek is nevezik. Tény, hogy a világ egyik legnagyobb aranylelete.
Nagy kultusza volt még a kabaroknál a nagy fekete galacsinhajtó bogárnak is. BOGÁR szavunk tisztán kabar kultusz-szó, de amelynek pontosan megfelelője az olasz bagarozzo (bagarocco)=bogár. Az első szótag megfordításával kapjuk meg a bogár egyiptomi kepera nevét, amelynek meg a német Käfer (kéfer) = bogár szó felel meg. Úgy az őskabaroknál, mint tőlük származólag az egyiptomiaknál e bogár az éjjeli, az Alvilágban járó Napisten jelképe volt, azért mert földalatti és maga által kapart lyukakban él és csak éjszaka repül. A kepera, kéfer neve is KAPAR, KEPER igénkből származik. E bogár egyiptomi ábrázolatai a „szkarabeusz” név alatt ismeretesek.
10.
TÖRÖK őstörzsünk még nem azon török nyelvet beszélte, mint ma, hanem a magyarhoz még sokkal közelebb állót. Szócsoportjuk a T, D és R, L mássalhangzókból állott, vagyis alapszavuk a TUR szó volt.
Szent állatuk a nagy fehér szarvasmarhaféle volt és ezt tenyésztették is. Ősidőkben azonban ennek szerepét a ma kihalt óriástermetű őstulok töltötte be, amely a mai nagy, fehér magyar szarvasmarhához volt hasonlatos és rövidszőrű volt, nem bozontos, mint a bözön. Ennek latin neve urus, német neve Auerochs és Ur volt. Magyar neve palóc őstörzsünktől maradva : BÖLÖN is volt. Ez állatnak volt egy fajtája, amelynek szarvai gúzsoltak voltak, amelyet asszír ábrázolatokon még láthatjuk (a rajzon b-vel föltüntetve).
Az őstörökök egyik legfőbb vallásos jelképe azon gúzsolt, vagy csavart alakzat volt, amelyet a rajzon a-val jelöltem, csakhogy míg a kazárok ezt gúzsnak nevezték, de az őstörökök TÚR, TÜR néven. Értelmét itt nem magyarázhatom. TÚR-nak nevezték a bikát is és innen maradott az árja nyelvekben Túr, Taur, Tór, Tóró neve is, amely szót a németek ma egy elébe tett Sz-hanggal Stier (Sztír vagy Stír)-nek ejtenek. Ugyane szó kezdő T-hang nélkül képezi Úr szavunkat, amely őstörök törzsünknél a nagy Égisten neve is volt, míg TOR, TUR vagy TURUK, TÖRÖK, TUROPA volt náluk a Napisten neve.
Míg a Földanyát TURÁN, TERENNA, TÜRENNA néven nevezték. Az Égistent is nevezték még URKÁN, URUK és ÖRÖK néven is. Ősnyelvünkben ugyanis a KÁN szónak király, az UK vagy ÜK szónak pedig ős, ősapa értelme is volt. Ezen égi Ősapával szemben az égi Ősanya istennőjüket (ős-anyag) meg URÁN, URANNA, URANYA (Urania) néven nevezték és a Tejút megszemélyesítésének tartották, tartván a Tejutat a Napisten anyjának, ami egyezik a valósággal, amennyiben a Nap a Tejút egyik Csillaga. Észre kell tehát vennünk a görög regékben a tévedést : a görögök az ősi nevek értelmét már nem tudván, ezeket összecserélték. Az Európa-monda röviden ez : Zeusz égisten bika (azaz úr = őstulok-bika) képében elrabolja az Európa nevű nőt, Kréta szigetére úszik vele, ahol szép ifjú képében magáévá teszi. Világos azonban, hogy EUR-OPA azaz ÚR-OPA: a bika, vagyis az Égisten neve volt, míg a nő : a Tejút megszemélyesítése : URÁNIA volt, amely urania szó a görög-római mythológiában valóban a csillagos Ég, azaz a Tejút neve is volt.
Ismeretes, hogy Mezopotámiában ősidők óta szokás volt olyan csavarodó tornyokat építeni, amilyen a rajzon itt c-vel jelölve. Ezt cikurát-nak szokás nevezni ma is, csakhogy ez a tornyok kazár neve volt és csikart=csavart értelmű volt. Ugyanezek őstörök neve él azonban a nyelvekben ma is a TORONY, TORON, Turris, Turm = torony szóban, azt pedig tudjuk, hogy a csavarodás, fordulás, tekerés szava különböző nyelvekben (de az őstörökből származólag) TÚR, TOR azaz térni, visszatérni.
Csak megemlítem itt, hogy TURUL = sas szavunk értelme sem más, mint TÚROL azaz kering, de ezt nem fejtegethetem itt tovább. Viszont ki kell emelnem, hogy népünk zsinórdíszítményeiben a rajzon itt d-vel jelzett dísz igen általános és hogy ez a bika szarvai stilizálásából jött létre.
Ugyanúgy, mint ahogyan a fönti kabar díszítmények meg a sulyom, valamint a kecske szarvai stilizált ábrázolásából. Ugyanígy a kazár zsinórdíszítmények kacskaringóvonalai meg a kos szarvai stilizált ábrázolásából.
A kabarok, kazárok, őstörökök egymás közeli rokonai is voltak.