11.
Volt egy őstörzsünk, amely a KŐRÖS nevet viselte. Ennek szócsoportja a K, H, G, GY és R, L mássalhangzókból állott. Náluk a hímség jelképe a KARÓ, KURÓ, KÓRÓ, L-es kiejtéssel KALLÓ volt, vagyis a bot, a nőiségé, ellenben a KARIKA, a KÖR, vagyis a GYÛRÛ, amely utóbbi neve régibb nyelvünkben GYŐR is volt. E kör, karika szavunkból származtak az árja nyelvekben is meglévő Krikosz, Krug, Kreis, ó-német Hiring, ma kopottan: Ring szavak. De a mongol és török nyelvekben is megvan Küren, Küria=kör.
E törzsünk templomként szolgáló szent helyei kövekkel körülkerített kerek udvarok voltak. Innen származtak az árja nyelvekben meglévő Kürkosz, Kerke, Kirche és latin (azaz szabin-besenyő) kiejtéssel: circus (cirkusz) szavak, továbbá a kórus szó is. Ezen törzsünknél is szent állat volt a sas, de amelyet ők KURUL, KAROL, KÁROLY, KERECSEN, KARVALY neveken neveztek, azért, mert a sasféle madarak néha óraszámra körökben keringenek a magasban, a földet így zsákmány után kémlelve (KEM vagy KÉM szavunk a szemere SZEM szavunknak K-hangos kún kiejtése), amelyre aztán lecsapnak. E madarak tehát a magasban körölnek, kurolnak. A nagy sast ma is nevezik „Királysas”-nak és a sas ma is a királyság egyik jelképe, viszont KIRÁLY szavunk eredete sem volt más, mint : sas. De ugyanígy a KÁROLY név eredeti értelme is sas, azaz király volt. Tévedés tehát a király szót a szlávoktól, a Károly nevet pedig a germánoktól származtatni, mert egyik is, másik is ősnyelvünkből, éspedig KŐRÖS őstörzsünktől származott és mindkettő sas értelmű volt. Mi több, hiszen a sas már a rómaiaknál is a császárság jelképe volt.
De volt kör szavunknak L-es kiejtése is (az R és az L hang egymássali majdnem azonos volta minden nyelvész előtt ismeretes) és innen származik a szláv kolo=kerék, a török halka=karika, valamint a latin halo=kör. Viszont a hímség jelképeként szereplő karó szláv neve kolac, ami azonos a magyar KALLÓ=bot szóval.
Ezen őstörzsünk jelképes díszítményeiből származnak a mai magyar, e rajzomon bemutatott, ezernyi változatban meglévő karikás zsinórdíszítmények, amelyek jelképes értelmét azonban ma már feledtük és ezt itt nem is magyarázhatom : ősműveltségünkről írott művemben azonban elmondottam.
A szláv kolo és a latin halo szó nem más, mint KÖR szavunk L-es kiejtése, de amely kör szavunknak régen KOR alakja is volt, amely utóbbiból származott KORONG szavunk is, mivel a fazekasok korongja : sebesen kering, azaz korong.
KÖRÖS őstörzsünk másik szent állata volt az oroszlán. E szavunk csak kezdő H-hangtalan kiejtése régi HARUSZLÁN, HARSZLÁN szavunknak, amelynek tulajdonképeni értelme : harcos és erős, mély hangos kiejtéssel UROS volt, amely szó a régi szerbeknél királynévként szerepelt, de amely név értelmét ma már nem tudják, annak ellenére sem, hogy az oroszlán is a királyság egyik jelképe volt. Aranyszínű oroszlánnak őseink a Napistent harcos Hadistenként jelképezni szintén szokták volt.
Görögöknél, rómaiaknál, föniciaiaknál, etruszkoknál Heraklesz : ARKAL, ERKEL, finneknél, észteknél KALEVA, KALLERVO. E nevek eredeti alakja, azaz értelme : ER-KOLOS, AR-KALLÓS=férfi-botos, férfidorongos volt, mert ősnyelvünkben és a törökben ma is ER, AR=férfi és mert régibb nyelvünkben a jelző a jelzett után következett, mint például : Hegymagas–magas hegy. Azt, hogy a botnak volt KALLÓ neve is, már a szláv kolac=bot szóval kapcsolatban láttuk. Megvan e szó a latinban is, ahol clava (Klava)=bot, dorong.
Tudjuk, hogy Heraklesz az erő isteneként volt fölfogva s az erőt személyesítette meg. Mindig oroszlánbőrpalásttal és kezében doronggal: kallóval ábrázolták.
Népünk nyelvében ma is : kallani=erősen ütni, csapni, ütlegelni. Említém a finn Kaleva istenséget. E név teljesen azonos a latin clava=dorong szóval. Régi nyelvünkben közönséges volt az -ava, -eve képző, amiszerint Kallava=kalló, ütő.
12.
AVAR őstörzsünk e neve az A névelőnk és a tüzet, forróságot jelentő VAR, BAR ős-szavunk összetétele.
Az, ami mai névelőnk, ősnyelvünkben mindig a szó végén állott ragként. Az avarok idegen hatás következtében ezt a szó elé kezdték tenni, ami a ragozó nyelvek szellemével ellentétben, a magyarban is így lett.
AVAR törzseink tűztisztelők voltak. Napistenük, a törzs regebeli ősatyja, egyúttal tűzisten is volt. Neve náluk BAR, BARATA, PARAPA, VARUK, BARISA volt. A tűz jelképe náluk az egyenlőszárú kereszt volt (rajzomon 1 számmal jelölve), míg a Nap jele kör, de amelybe egy ilyen keresztet ábrázoltak, ahogyan ezt a rajzon 2 tünteti föl.
Szócsoportjuk a P, B, V, F és az R mássalhangzókból képzett volt.
Legrégibb ősnépük a ma BARKÓ-nak nevezett magyarok voltak a Felvidéken, a palócok mellett. De ezektől származtak a Perzsiában sokáig uralkodó Pártusok, valamint az Egyiptomban 250 évig uralkodott Hixosz-ok is, akik szintén mind tűztisztelők voltak.
Az avarok szent színei a piros és a sárga voltak, a tűz színei. Szent ércük volt a réz, de ők voltak a bronz föltalálói is. Ezért található a bronzkori tárgyakon gyakran a körbefoglalt kereszt jele (a rajzon 2). A bronz avar neve BORON-oz volt, amely szó értelme : A TÜZES, A VÖRÖS, mert eredetileg valószínűleg csak rezet jelentett, a réz pedig vörös színű s tűz segítségével nyerhető réztartalmú ásványból. A tűz jelképe náluk azért volt a a kereszt, mert ez az egymáshoz dörzsölt két száraz faág-darabot jelentette, amelynek segítségével az ősember először bírt tüzet gyújtani.
Nagy kultusza volt az avaroknál a virágoknak is. Különösen termelték pedig a répa-féle növényeket, amelyek virága is négyszirmú : keresztalakú (a rajzon 3), viráguk sárga. Maga a répa pedig sárga vagy piros, némely fajtája pedig kívül piros, belül sárga.
Az avarok a tüzet BAR, PAR, PÜR néven nevezték. Ez alapszóból úgy a magyarban, mint az árja nyelvekben is számtalan származék-szó van, amelyek az árja nyelvekbe ős-avar törzsektől kerültek, még azon sokezredév előtti időkben, amikor az árja nyelvek kialakultak. Csak néhány példát : PIROS, PARÁZS, VÖRÖS, PÖRKÖL, FORRÓ szavainknak megfelelnek : német Brand=égés, görög pür=tűz, olasz bragia (brádzsa)=parázs, szláv variti=forralni, forrasztani, przsiti=pörzsölni. Továbbá az avarok kultusznövényeivel összefüggőleg : VIRÁG, RÉPA és német Rübe, olasz rapa=répa.
Az avarok szent fái voltak szintén a fenyvek, különösen pedig a BORÓKA.
Az avarok is négy-nyolcas számrendszer szerint számoltak, amiszerint a Csillagokat is négy- vagy nyolcágúra szokták volt ábrázolni, de nem úgy, ahogyan a jászok, hanem úgy, ahogyan ezt a rajzon itt az 5 mutatja.
A tűz szikráját az avarok tűzmagként fogták föl és kicsiny, egyenlőszárú keresztként ábrázolták, valamint szokták volt a napkorongot is keresztecskékkel kitöltve ábrázolni (a rajzon 6). Mivel pedig ők az életet, életerőnyt is tűzként fogták föl, ezért az ilyen napkorongábrázolattal azt szokták jelképezni, hogy az életerőny a Napból származik, ami egyébként a valóságnak is megfelel. Szerintük, hogy : az életszikrák, vagyis az életmagok a Napból származnak a Földre.
13.
Másik tűztisztelő törzsünk volt a PALÓC, de akiknél víztisztelet is volt.
Tőlük származtak ősrégi időkben a Görög-félszigeten is szerepelt görögelőtti titokzatos PELAZG-ok, továbbá Északon a VÁLOK, a LIVEK és a LENGYELEK nagy része. Utóbbiak egy része jász (jazving) eredetű és csupán nyelvileg elszlávosított, ami főkép a kereszténység fölvételével történt, holott például a válok elgermánosodtak.
A palócok egykori kultusz-szócsoportja ugyanaz volt, mint avar rokonuké, csakhogy R helyett e szavaikban L-et ejtettek. Hímséget jelentő szavaikban a P, B, F hang állott elől : PÁL, BÁL, FÁL, a nőiséget jelentő szavaikban pedig megfordítva : az L hang : LAP, LAB, LÁP, LAF, de a magánhangzók természetesen változhattak is. Mert ők a hímséget bottal, rúddal jelképezték (pálca, bálvány: népünk nyelvén ma is bálvány = gerenda), a nőiséget LAP-pal, főként két lappal, mivel őseinknél az egység amúgy is hímségként volt fölfogva, a számosság, párosság pedig nőiségként.
A Napisten nevei náluk BÁL, BÉL, PÁL, PELOPA, BALISA alakúak voltak. Ismeretes, hogy a görög rege szerint is a pelazgok őse Pelopsz volt, akiről a Peloponézosz-félsziget is neveztetik.
De Nőistenségüket, vagyis a Földistennőt viszont VALONA, VELENYŐ, LIVONA, LIBONYA, LAVANYA néven nevezték, vagyis ha V–L szóalakkal is, de nő, anya értelmű szócskákkal megtoldva.
Náluk is nagy növénykultusz volt, mint az avaroknál, de szent fáik főképen a nyár, hárs és a jegenye voltak. Utóbbit pálma néven nevezték, miként palóc népünk még ma is. Fontos vallásos jelkép volt náluk a kétágú villaalak, amelyet népünk ma is nevez VELLA-nak is. Ez is nőiségi jelképük volt. E szó közvetlenül összefügg VÁLIK (szétválik, kettéválik) és FELE szavainkkal, de különösen VÖLGY szavunkkal is, amely utóbbiból származott a latin, olasz vallis, valle=völgy szó is.
Szent állataik voltak : a gólya, a hattyú, a liba, továbbá a lepkék, valamint a szentjánosbogár, de amelyet népünk ma is nevez VILLÁNCSÓ néven (amit még Brehm is megemlít), ami tisztán palóc szócsoportbeli szó. Tápnövényeik főkép a leveles káposzta- és labodafélék voltak. LEVÉL, LAPI, LAPÚ, LAPOS mind palóc szavak.
14.
A PÚN vagy PANNON, más nevén VEND, VENÉD törzsünk is ősrégi hajós nép volt, már akkor is, amikor az Alföld helyén még tenger volt, amikor a Dunántúl még szigetvilág volt. E vidék még a rómaiak idejében is Pannóniának neveztetett. E nemzet a kereszténységgel, hagyományai nagy részét feledve, magát részben egyszerűen magyarnak vallja, nagy része azonban nyelvileg elszlávosodott, de ez is VEND-nek neveztetik, míg az Itália felé elterjedett része ma olasznak vallja magát, de a VENÉT nevet ma is viseli. Velence, azaz Venetia és környéke népessége tőlük származik.
Messze elhajózott törzseik voltak a PÚN-oknak is nevezett FÖNICIAIAK vagy FÖNÜKÖK, akik azonban a terméketlen hegységek valamint az arábiai pusztaságokról mind nagyobb számmal közéjük szivárgó beduinféle sémita néppel keveredve elsémiesedtek, aminek dacára azonban műveltségük valamennyire fönnmaradott, mivel a hódítók ezt, amennyire erre képesek voltak, elsajátították.
Ezen PÚN, vagy PANNON nemzet ősidők óta főkép kereskedéssel foglalkozott, bár mestersége volt a halászat és a hajózás is, aminthogy főkép hajózás útján is kereskedett, de már az Alföld helyén volt tengeren, majd az Adria-tengeren és utóbb a más tengereken is.
Vallásos alapjelképük volt a kissé domború, lencsealakú korong, amely aranyból készülve a Nap jelképe volt. E korong neve náluk PEN, PENÉZ, PÚN volt, (a szóvégi -sz, vagy -éz a mi névelőnk szerepét töltötte be). PÉNZ szavunkat a latin pensio szóból tévesen származtatják, mivel természeti ős-szó sohasem származhat műveltségi szóból, amilyen a latin pensio=bérlés, függés értelmű szó. PÉNZ szavunk népünk nyelvén ma is minden korong alakú dolgot jelenthet, még a hal pikkelyét is. Nem is lehetséges, hogy a germán penning, penni, Pfennig és még a kínai fen is mind a latin pensio szóból származnának, amely szavak hiszen mind pénz jelentésűek.
A pannonok nyelvében NUB, NÁP aranyat jelentett, amely szavakkal azonos Nap szavunk is. Napistenüket nevezték NAP, NAPATA, BAN, BÁN, PÁN, FŐNUK stb. neveken, míg Földistennőjük neve PANNA, PANONA, VANNA, VENUSSZA volt. Szent- és főbb tápnövényeik a különböző hüvelyesek voltak (bab és lencsefélék), főkép épen a lencsealakúak és ezek között is leginkább a szokásos pénzek nagyságának megfelelő, latinul lupinus nevű aranysárga hüvelyes, amelyet Olaszországban ma is sokat termelnek. Amint már az említett szavakból is látható, a pannonok szócsoportja a P, B, V, F és az M, N mássalhangzókból képezett volt.
Szent fájuk volt a fenyő, de főképen az ehető, igen tápláló és kellemes ízű magvakat termő, latin nevén Pinus pinea, amelynek koronája óriási lencse alakú. FENYŐ szavunk ugyanúgy tisztán pún szócsoportbeli szó, mint a latin pinus=fenyő szó is. Szent viráguk volt a piros pipacs. De van az Adria és a Földközi-tenger partjain termő gyönyörű aranysárga virágú pipacsfaj is.
Minden őstörzsünknek voltak egyenlő-mássalhangzós szavai is : ilyen a PIP, PAP, PÚP szó is. A pipacs latin neve is papaver. De ugyanilyen szavunk a BAB is; viszont a német Bohne (bóne)=bab szó is a legtisztább pún csoportbeli szó.
Szent madaruk volt a mai népmeséink „Aranymadara”, a görög és egyiptomi regék Főnix-madara, amelynek pontosan megfelel a kínai regebeli Fung-madár, amely nevek pedig szintén pún szócsoportbeliek. A pannonok, miként más törzseink ugyanis a szóvégi N hangot NG és ND-nek is szokták volt ejteni. Az Aranymadár, amelyet némely népmesénk Tűzmadár-nak is nevez, egy ma kihalt nagy paradicsommadár-féle (hollófélék) volt, amelynek aranysárga és piros, fémesfényű ragyogó tollazata volt (FÉNY szavunk is pún szó), amely azonban farkát pávamódra bírta kiterjeszteni. Magyarországon ma is élő rokona, de sokkal kisebb és nem olyan szép, a babuka (egyenlő-mássalhangzós pún szó, ugyanúgy mint a latin upupa = babukamadár). Ezen Aranymadár is tehát a Napisten jelképe volt. Nevéből származtak a páva (szintén egyenlő-mássalhangzós pún szó, mivel P vagy V mindegy), latin pavo, német Pfau, szláv paun=páva szavak is.
Mesterei voltak a pannonok vagy púnok a vitorlás hajózásnak, kelmefestésnek, különösen a piros színnel. A sárga és a piros voltak szent színeik. Finn és észt punane=piros. Mesterei voltak az üvegkészítésnek is. Ismeretes, hogy ugyanennek mesterei voltak a föníciaiak vagyis a punok is, valamint máig is a velenceiek, azaz : venétek, de ugyanezek is mind hajósnépek ! Valamint kereskedők is. Hajóik vitorláit is mindig pirosra és sárgára festették, és pedig a pinia-fenyő piros levet adó kérgével ! Amely festésnek azonban gyakorlati haszna is volt, mert a tannin anyag a szövetet rothadástól védi. Ismeretes, hogy a Velence környéki halászok még nemrégen is hajóik vitorláit pirosra és sárgára festették volt. Csakhogy ma a motorosítás miatt a vitorlák már eltűntek.
15.
A SZOLIM vagy SZARMATA nevet viselt őstörzsünk a szemerének volt közeli rokona. Szócsoportja az S, SZ, Z, ZS, C, CS és az L, R mássalhangzókból állott, de hozzá valószínűleg még az M és N járult. Egyik kivándorlott törzsük a sémita kor előtt Palesztina területén is szerepelt. Szent növényük volt a szőlő, amely mint láttuk, a székely törzsek kultuszában is szerepelt. Szent állatuk viszont a galamb volt, de amelyet ők SZALAMB, SZALLAMBÓ, SZÁLLAM alakú szóval neveztek, amelyből azután a sémita nyelvek szelam, szálem=áldás és béke szavai származtak, de világos, hogy úgy SZELID mint SZELLEM szavunk is a galamb nevével van összefüggésben, mivel úgy a galamb, mint a szellem SZÁLLÓ valami s ennélfogva a SZÉL szavunkkal is ugyanilyen közvetlenül összefügg. Tény, hogy a németben is Seele (szél)=szellem, lélek. Mivel azonban a SZÉL még természeti ős-szó, a német Seele=lélek már műveltségi szó, ennélfogva csakis a német szó származhatott ősnyelvünkből.
A galamb ma is a béke, a szerető lélek és a szerelem jelképe. Jeruzsálem városát, amint az feljegyeztetett : a SZOLIMOK alapították, akiket a sémiták, mint békés népet, könnyen leigáztak. Jeruzsálem régi neve URSZOLIME volt. Az UR, OR szónak (másként ÖRÛ ősnyelvünkben kör, karika, kerítés és város értelme volt. Nevezték régen, amint az ismeretes, Jeruzsálemet „A galambok városa”-nak is. A jeruzsálemi nagy templomban, amelyet régen a szolimok alapítottak volt, vagyis a galambok templomában, SZÁLLOMA istennő ünnepein galambokat árusítottak, amelyeket az istennő hívei kifizetvén, szabadon bocsátottak, a szerelem, szeretet és béke Istennője tiszteletére. Később vérengző természetű népeknél habár e szokás még megmaradott, szokás lett a szabadon bocsátott galambokra nyilazni, manapság pedig puskából lőni. A zsidók egyik királya, aki e templomot újjáépítette és megnagyobbította, a SALAMON vagy SZALOMON szolim nevet vette föl és róla föl is jegyeztetett, hogy „hajlott a pogány szokások felé” valamint hogy igen bölcs és „békeszerető is volt”. A szolimek Napistene ABA-SALLON (Absalon) nevet viselt, amely név értelme : fénylő-apa, ragyogó-férfi volt (említém, hogy ősnyelvünkben a jelző a jelzett után következett), de volt e SALLON vagy ZALLON szónak arany értelme is és innen származik az orosz zoloto=arany szó is. (Másutt említém, régi -on képzőnket, például : ugron = ugró.) Hogy ABA SALLON-nak „nagy aranyhajat” tulajdonít a bibliai elbeszélés is, tudjuk. Amely istenség nagy aranyhaja nem más, mint a Nap sugarai jelképezése. Abasallon regebeli üldöztetése értelmét itt nem magyarázhatom, csak annyit hozok föl, hogy ebből később Jézus üldöztetése ma is élő népi regéi lettek.
A Bibliából tudjuk azonban azt is, hogy Kánaán földjét a „nagy szőlőfürt" jelképezte, illetve ezzel jellemezték volt. Említém, hogy a szolimek egyik szent növénye a szőlő volt. SZŐLŐ szavunk pedig tisztán szolim szócsoportbeli szó: SZ-L. A szolimek egyik, épen szőlőtermeléséről híres városa neve SZILÓ volt. A moldvai csángómagyarok nyelvében sziliú=szőlő. A Dunántúl híresek a „zalai borok”. Ott van most is Zala, melynek népi neve ma is SZALA. De ennek helyén már a rómaiak idejében is állott SALA (Szala) városa (Kiepert: Atlas antiquus). Népünk egy bizonyos szőlőfajt ma is SZALA néven nevez. ZOLNA viszont egy solanum-féle bogyós növény neve (vége-hossza az adatoknak nincs, de ezeket itt mind föl nem sorolhatom). SALLON szavunknak régen : fénylő, ragyogó értelme is volt. Népünk például ma is mondja „fénylő arany” helyett „salgó arany avagy kopottan: „sajgó arany”. E kopott szavunkból lett a fény jelentésű német Schein (sájn) szó.
16.
Jelek szerint létezett régen még egy törzsünk, melynek szócsoportja az M-L, M-R, N-L, N-R mássalhangzókból állott. Miután azonban az M-hang a B-nek közvetlen rokona, régebben úgy véltem, hogy ezen alakú szavak is palóc szócsoportbeliek (B-L), míg az M-R, vagy N-R alakúakra kevés figyelmet fordítottam. Mégis valószínű, hogy egy MAL, MARON avagy MALAJ vagy MARAN, MARATA, RAM, ROM vagy MARMAR nevű őstörzsünk is létezett, amelynek e nevéből egyrészt az egyiptomiak saját romeszu, másrészt talán még a cigányok saját rom neve, de ugyanígy a rómaiaknál a ROMULUSZ és REMUSZ nevek, valamint tehát RÓMA városa e neve is származott, de ugyanúgy, mint a rómaiak Hadistene, bár megfordított, MARS, régebbi MARMAR neve is. Nekünk pedig MÁRMAROS vagy MÁRAMAROS táj és vármegye nevünk maradott fönn.
A MALÁJ nemzetnevet ugyan vándor, vándorló és hajózó értelműnek tartják, de viszont ki tudom mutatni, hogy például a palóc, azaz pelazg, a pannon, azaz vend és a jász, azaz jón vagy ijon nemzetnévnek is volt bolyongó, vándorló illetve járó, járkáló értelme is. A Z-R gyakori hangcsere minden nyelvész előtt ismeretes, úgy hogy a régi -ON képzővel (mint például Ugron=ugró) jázon=járó, járkáló, bolygó. A görög mythológiában szereplő JÁZON neve értelme sem volt tehát más, mint JÁZÓ, R-es kiejtéssel : JÁRÓ, azaz utazó; aminthogy JÁZON a görög mythológia szerint is valóban a messzire utazó, hajózó volt.
Csak fölhozom itt MÉZ szavunk több nyelvben meglévő MEL, MAL=édesség és méz jelentésű párhuzamát és amely megvan MÁLNA, valamint MÁLÉ (csíráztatott és mállasztott gabonából készülő s így édesülő: csiramálé) ételnevünkben is. De jelent ugyane szó lágyságot, iszap- vagy kásaszerű kenős, ragadós anyagot is, amihez egyébként maga a méz is hasonlítható. Az olaszban melma jelent ilyen anyagot, de iszapot is, amely szónak pontos megfordítottja a német Lehm (lém)=iszap, Leim (lájm)=enyv, valamint az olasz limo=iszap. Felhozható még itt a mai magyar, de romlott ENYV, régen helyesen ENYÛ=ragadós, kenős anyag és a lágyságot jelentő ENYHE szó, amelyekben M helyett N hang áll. Miután pedig a szómegfordítás törvénye a mi ősnyelvünk egyik nyelvtörvénye volt, de ami az árja nyelvekben nincsen meg, úgy ez már magában is arra mutat, hogy mindezen egymásnak megfordított alakját képező M-L és L-M alakú szavak is ősnyelvünkből kellett származzanak.
E szavak a szóban lévő őstörzsünknél valószínűleg nőiségi szavak voltak, ugyanúgy mint például az N-es kiejtésű LÁNY szavunk, amelynek megfelel a LÁNC szó is, mivel a lánc csupa karikákból, azaz gyűrűkből áll, a karika vagy gyűrű pedig nőiségi jelkép volt. De ide sorolható LANYHA szavunk is, amely utóbbiak tehát N-es kiejtésűek, holott viszont a finn laimes=lanyha ismét M-es kiejtésű.
Mindezekkel szemben az L helyett R-es kiejtésű e szócsoportbeli szavak a hímségiek kellett legyenek. Amire mutat a MARS avagy MARMAR hadistenség e neve. Fölhozhatók a következők : MARS istenség : MARCONA, MORD istenségként tiszteltetett. A németben morden= gyilkolni, a latinban mors=halál, az olaszban mordere = harapni. E szavak megfordítottja : RÉM, RÉMES. De ide sorolható a félelmet jelentő REMEG szavunk is, amely viszont egyértelmű a RESZKET és REZEG szavainkkal. Úgy ezek pedig, mint a REMEG, hullámszerű ide-oda mozgást is jelentenek, ami eszünkbe juttatja a Marmara-tenger nevét. MÁRVÁNYOS, olasz marmorato: hullámos mintázatot jelent. A hullámzás erőny (energia), tehát hímség. Eszerint megokolt, hogy az említett R-hangos szavakat hímségieknek véljük.
Ide tehető RÉZ szavunk, habár ez más szócsoportbeli, de amely azonos a REZEG szavunkkal: márpedig jól tudjuk (és tehát őseink is igen jól tudták), hogy a réz igen jól rezgő, azaz igen jó hangrezgéseket adó anyag, amiért is a harangok, gongok mindig rézből készültek. A RÉZ és REZGÉS szavaink pontos azonossága még azt is mutatja, miszerint azt is tudták, hogy a hangok: rezgések. Említém, hogy a REZGÉS és a REMEGÉS egymással azonos. És íme : az olaszban rame=réz, habár sejtelmük sincs arról, hogy mi köze e szavuknak a remegéshez azaz rezgéshez és tehát a hanghoz.
Mindezek tehát az emberiség legrégibb műveltségéből vett parányi porszemek minden bizonyítás nélkül, de amelyek logikus voltukkal így is megsejttethetik a nagyszerű egészet. Ám hol van még őseink gyönyörű szellemi műveltségében megvolt fenséges erkölcstana, költészete, művészete, társadalma leírása !?
De láthatjuk, illetve föltűnhet nekünk már ennyiből is, hogy itt nincsen szó semmilyen technikáról, sem gépekről, hanem csak szellemi dolgokról. Ami azért van így, mert ősműveltségünk valóban főkép szellemi volt.
Az első gép viszont a két egymáshoz dörzsölt száraz faág volt, amellyel az ősember a tűzgyújtást kezdte volt.